Tavaszi BOMB újdonságok


Végre március, hamarosan megérkezik talán a jó idő is. Addig is, amíg erre várunk, csempészhetünk egy kis tavaszt az életünkbe a Bomb Cosmetics színes, illatos újdonságaival. A szívemnek legkedvesebbet láthatjátok a bejegyzés borítóképén, a Kádbamacska illata is legalább annyira édes, mint a kinézete, narancsvirág és édes narancs illóolajjal kényeztet minket. Plusz cukiság, hogy ez az egyik fürdősüti, aminek egy BOMB-rajongó adhatott nevet egy Facebook játék keretein belül. 


Ha már tavasz, nem maradhatunk virágok nélkül sem, a Bokréta fürdősüti rózsa és geránium, a Szivárványtánc fürdősüti citrom és bergamott illóolajjal csábít csobbanásra. A Léggömb szuper társ, ha el szeretnénk engedni a gondjainkat, az Almácska a zöldalma illat kedvelőinek, Cukorbogyó a gyermeklelkűeknek, a La La Love süti pedig azoknak kötelező, akik szeretik a rózsaszínt. Utóbbit ajánlom körmösöknek is, pont olyanok rajta a virágok, mint amilyeneket ők szoktak készíteni. :) 


A szerelmes hangulathoz az Epres koktél és a Gerlepár dukál, köztük a képen a tej és méz illatú Méhecske fürdősüti, ami már a nyári napsugarakat idézi. Hamarosan húsvét, csokitojás helyett Nyuszi tojás vagy Tap(pancs)olás? Ha pedig kényeztető, levendulaillatú pihenésre vágytok, válasszátok a Pihep"UHU" lazítást! Utóbbi két süti volt eegyénként a Facebookos névadójáték résztvevője a Kádbamacska mellett, szuper kreatív nevük lett. 


Fürdőgolyóból is érkezett jó pár új, a Fagyi királynő a Tavasz királynővel osztozik a fürdőszoba polcának trónján. A Cukorpuszi és Ibolya fürdőbomba a lila-rajongók kedvence lehet. A Léggömbbel találkozhatunk fürdőgolyó formában is, majoránna és bergamott illóolajakkal szállnak el a gondok általa. A dívákra is gondolt a Bomb idén tavasszal; Pink díva fürdőbomba... mit is mondhatnék? :)  


A fürdőgolyók között akkor is találsz társat, ha Éjjeli bagoly vagy. Ha édességre vágysz, a Húsvéti csobbanás mályvacukor illatának kár lenne ellenállnod, de egy adag édesség nem édesség, úgyhogy azonnal jöhet is mellé a Fagyikehely, ami málnás, kókuszos illatával szerintem sokak kedvence lesz. Fürdőbombában is lesz Méhecske, így garantált a tejes-mézes kényeztetés. (Különben, ha nem lenne a cica, ezt kiáltanám ki a legcukibbnak.) 


Végül, de nem utolsó sorban: Csillogás fürdőbomba, bergamott és édes narancs illóolajakkal. Egy ilyen sütikínálón el tudnám képzelni őket a szobámban is. :) A fürdődesszertek mellett érkeztek még más kádba valók is, háromféle habfürdőt is vásárolhatunk már a márkától, a kedvencem a virágos illatú Pink szerelem, de a tömény kókuszos Loco Coco is megdobogtatta a szívem. A jégkrémmintával csomagolt Vanília égről se feledkezzünk meg, ő vetiver és ylang ylang illóolajakkal van tele. 


Egyre több tusfürdővel is találkozhatunk a polcokon. Újdonság az esernyős csomagolású Shower Power tusológél, bergamott és rózsa illóolajakkal elűzi még az esős napok szomorkás hangulatát is. A zseniális, flamingós csomagolású Passionista igazi gyümölcsbomba, citrusos felhanggal. A pasikra is gondoltak, a Tengeri só tusi frissítő, eukaliptuszos illatú, a testet és a lelket egyaránt felébreszti. 


A tégelyes termékek között vannak megújulók és újdonságok is, a Kókuszos testápoló vaj 30% tiszta shea vajat és napraforgó olajat tartalmaz, mélyen hidratálja, táplálja és kondicionálja a bőrt. A Rózsás testápoló vaj sem mard el mellette hatásban, csak neki természetesen - ahogy a neve is mutatja -, rózsaillata van. Csak egy keveset kell a bőrbe masszírozni, ami azonnal bársonyosabb érzetű lesz. Van itt nekünk még egy gazdag, feketebors és rózsa illóolajokkal készült kézkrém is, a Puha kezek nevet viselni, nem véletlenül.

A magasabb tégelyekben bőrradír van, a világoskék papíros Vattacukor krémesen édes (szerintem sütis) illatú, muskotályzsálya és amirys illóolajakkal készül, a Jeges vanília bőrradírban pedig tömjén és szantálfa biztosítja az aromaterápiás hatást. Ezeket tusolás közben kell használni, nem csak radíroznak, de intenzíven puhítják, hidratálják is a bőrt. A Mangó és vanília hajmaszk is figyelemreméltó, édes, mangós illatú, csupán két percig kell a már megmosott, nedves hajon hagyni és máris kifejti a hatását. Úgy hallottam, csodát művel a gubancos tincsekkel. 


A Jégkrém tusfürdők figyelemre méltó, fiatalos, vidám és még színesebb külsőt kaptak, a képen a feketeribiszkés és vaníliás változatokat láthatjátok. 


Természetesen szappan nélkül sem maradhatunk. A Szivárvány sziget jázmin és geránium illóolajjal készült, a Karneváli szerelem szappanba érzéki ylang ylangot és jázmin kevertek, a Big Softee tiszta, levendulás, klasszikus szappanra emlékeztető illattal kényeztet. A végére hagytam a kedvencemet, az Édes dinnyét. Igen, a neve mindent elmond az illatáról, tökéletes nyárváró darab. 


A bejegyzés végén pedig egy életkép a szombathelyi Bomb Shop roskadozó polcairól. Mire végeztem a post megírásával, teljesen elkapott a tavaszi hangulat, Persze nincs jó idő, úgyhogy elvonulok a fürdőbe... Az összes újdonságot meg tudjátok nézni IDE kattintva a márka hivatalos oldalán. 

Nektek hogy tetszenek a Bomb tavaszi újdonságai? Ne felejtsétek el megírni kommentben, mit próbálnátok ki legszívesebben! ;) 

3 megjegyzés: